Tudod Mi Az A 3 Ok Amiért Hisztizik Egy Gyerek?

Szia, üdvözöllek! Zsebő Norbert vagyok.

Mai blog bejegyzésemben arról lesz szó, hogyan kell, kezelni a gyereknél a hisztériát. Miért lényeges ez a téma? Azért mert temérdek család küzd ezekkel az érzésekkel, és nem tudják rá a megfelelő  gyógymódot, és  a legnagyobb baj az ha valakinél nem kezelik gyerekkorban, akkor felnőttként is problémái lesznek. Ugorjunk neki frankó téma vár ránk! 🙂

Ma is egy kis múltbéli történettel szeretném kezdeni blog bejegyzésemet . Ha olvastál tőlem írásos bejegyzést, akkor már biztosan tudod  ha még nem, most mondom, hogy már kisgyerek koromban szerettem megfigyelni az embereket, a viselkedésüket. A hisztériával kapcsolatban, csak a szüleim elbeszéléséből tudok idézni, mert nem tudok visszaemlékezni arra az időszakra amikor  óvodás korú voltam. Szüleim szerint nem voltam hisztis gyerek, sokszor bepróbálkoztam náluk, hogy elérjem azt amit szeretnék, de ők megtalálták a módját, hogy ezt a fajta hisztériát, hogyan ” csillapítsák le.” Először próbálták szép szóval elintézni a dolgot, és amikor látták hogy ez nem vezetett eredményre akkor betették a fejemet a hideg csap alá. Gondolhatod, hogy ennek hatására egy szempillantás alatt megszűnt a hisztéria. Ezt megcsinálták kettő, három alkalommal, majd utána ha hisztizni támadt volna kedvem akkor csak lazán odaszóltak: ” Hiányzik a hideg víz kisgyerek?”  Szüleim állítása szerint erre a kérdésre egyből elmúlt ez a negatív érzés. 🙂 Későbbiekben mikor már fel is fogtam a dolgok súlyát, akkor feladatokkal láttak el, ha valamit eszméletlenül szerettem volna elmagyarázták, hogy most nem lehet, de majd később sor kerülhet rá. Emlékszem soha nem tört rám hisztis roham. A legfontosabb dolog amit megtaníttatták velem: ” Az életben semmit sem adnak ingyen, ha valamit el akarsz érni akkor tenned kell érte.” Ilyen elvek mentén neveltek, amely kizárja a hisztériát, hiszen azzal nem jutunk előre az életben. Hisztizel, vagy teszed a dolgodat, a kettő együtt nem megy,  én az utóbbit választottam.

       Mikor szülővé váltam megtapasztalhattam a gyermeki hisztinek az erejét, és különböző formáit. Gondolhatod,hogy a gyermekeim is bepróbálkoztak a hiszti különböző válfajaival. Volt olyan a gyereknél, hogy szeretettel próbálta elérni azt amire igazán vágyott. Ilyenkor odabújt, és a szeretetével próbált érvényt szerezni az akaratának. Meg kell mondanom ez a fajtája, a gyermeki próbálkozásnak még a legtöbb szülőnek tetszik is, és sokszor van aki meghatódik, és azt mondja: “Hát nem ennivaló ez a gyerek, meg kell zabálni.”  Gondolom nem mondtam újat, biztos hallottál már ehhez hasonló mondatokat. Létezik olyan gyerek aki ezzel a módszerrel  rettentően sok dolgot el tud érni a szüleinél.

Vannak a hisztinek ennél lényegesen rosszabb változatai is. Gondolom nem kell ecsetelnem, mikor a gyerek földhöz vágja magát, és egy laza “csótánytangót lejt a padlón” ez már kevésbé kellemes egy szülőnek, és akkor érthetetlenül állnak, csak fogják  fejüket hogy  ebben a helyzetben mit is csináljanak. Van olyan válfaja is ennek, hogy a gyerek úgy akar érvényt szerezni az akaratának, hogy valami kárt csinál. Például, ha nem kapja meg amit szeretne, akkor kidobja valamivel az ablakot(láttam már ilyet, és csak döbbenten álltam az események előtt). Az unokatestvérem hasonló viselkedést produkált csak ő nem az ablakot törte be, hanem mikor nem kapott meg valamit akkor eltűnt a szülei szeme elöl. Érdekes igaz? Keresték, meg is találták a konyhában ahol a poharakat egymásra helyezte, magyarul tornyot épített az üvegpoharakból, amiket egy asztalterítőre rakott. Mikor  a szülei megtalálták, már tudták azt “búcsút mondhatnak a poharaknak”  ahogy közeledtek felé, ő megrántotta az asztalterítőt, és a pohártorony összeomlott, és természetesen össze is tört.

Azért mondom el ezeket a dolgokat, mert a gyerek bepróbálkozik a hiszti összes fajtájával, és azt fogja alkalmazni ami számára a legjobban működik. Legtöbb helyen a “földhöz csapkodós történet”  szokott működni, és ezt tudják a szülők legnehezebben kezelni. A hiszti rohamnak háromféle kiváltó oka lehet:

    Első ok: Haragszik valamilyen külső kiváltó ok miatt: ilyenkor a gyermeket zavarják a saját határai (pl. nem tud valamit elérni, megcsinálni) vagy a korlátok, amiket felállítottál neki (pl. bele kell ülnie a babakocsiba), vagy valamit közölni akar és nem értik meg. Ezek csalódásérzést okoznak benne, amit nem tud feldolgozni, ezért kezd el sírni.

Második ok: Fáradt és emiatt veszti el az önkontrollt (ez nem csak akkor fordulhat elő, amikor a kicsi álmos, hanem akkor is, ha olyan helyen vagytok, ahol túl sok inger éri, pl. bevásárlóközpontban, vendégségben, ahol sok ember veszi körül, ilyenkor az idegrendszere “elfárad”)

Harmadik ok: Valamit akar és, ha nem kapja meg, akkor hisztizni kezd. A felnőttek sokszor csak arra koncentrálnak, hogy mihamarabb abbahagyja a gyerek a hisztit, ez vezet gyakran arra a tévútra, hogy inkább engedünk az akaratának vagy megpróbáljuk valamivel elterelni a figyelmét, ami később ahhoz vezet, hogy a gyermek viselkedési eszköztárába beépül a hiszti, mint a célok elérésének, a szülői figyelem megnyerésének eszköze. A hiszti kezelés fő célja az, hogy megtanulja a kicsi helyesen kezelni az indulatait. Ez azt jelenti, hogy megtanulja, hogy a düh, az indulat nem feltétlenül rossz, azonban meg kell tanulni kontrollálni az érzelmeit és helyesen viselkedni ilyenkor. A tanulási folyamat fokozatos. Ha jó úton jártok, akkor a kisgyereknél a hiszti rohamok egyre rövidülnek és ritkábbá válnak, míg végül teljesen elmaradnak, azonban arra számítani lehet, hogy 5-6 éves korban is előfordulhatnak még 1-1 alkalommal.

Milyen módszerekkel lehet kezelni a hisztit?

Lényeges dolognak tartottam, hogy a gyerekeimet megfelelően neveljem, és később boldog, kiegyensúlyozott felnőtteket lássak bennük, nem egy hisztis embert aki semmit sem fog elérni az életben. Központi dolognak  tartottam, hogy tudást szerezzek ezzel a témával kapcsolatban.  Kutatásomnak, és a teremtőmnek köszönhetően találkoztam a PPH szervezettel,és  vezetőjével Szedlacsik Miklóssal, és tanításainak köszönhetően, olyan tudással, és tapasztalatokkal gazdagodtam amivel a gyerekkori hisztit könnyedén tudom kezelni, és ma már nem is tapasztalok ilyen vagy ehhez hasonló dolgot a családomban. Felbecsülhetetlen tudás amit Miklóstól kaptam,és kapok, mert ez volt az útvonal ahhoz,hogy a gyerekeimet jól neveljem, boldog, kiegyensúlyozott ember váljon belőlük, és ez számomra mindennél többet jelent. Akarsz annak a módszernek a birtokába kerülni amivel kezelni tudod a gyermeki hisztériát? Akarsz nyugalmas napokat magadnak? Ha IGEN, akkor MOST NÉZD MEG Szedlacsik Miklós  INGYENES  előadását, azért hogy  naprakész légy  ezekkel a dolgokkal. Az előadás  címe:” A hisztéria és kezelése”

MOST  PEDIG RAJTAD A SOR! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT.  Viszont szeretnék kérni valamit, ha még nem hoztál meg egy döntést az életeddel kapcsolatban, vagyis úgy állsz hozzá: ” Feliratkozom, majd meglátjuk mi lesz.” Ha ilyen mentalitás van a fejedben, akkor arra kérlek NE IRATKOZZ FEL! Olyan emberrel szeretnék megismerkedni, segíteni nekik akik érzik, hogy többet akarnak az életben, szellemileg fejlődni szeretnének, és komolyan helyre akarják hozni az életük minden területét. TEHÁT CSAK AKKOR IRATKOZZ FEL, HA KOMOLYAN GONDOLOD A VÁLTOZÁST AZ ÉLETEDBEN!

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához, és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Ha elindulsz a tudás megszerzésének útján, akkor az életed elindul egy pozitív irányba, jobban kezeled az élethelyzeteidet, kapcsolataid kiválóak lesznek az emberekkel, problémamentes boldog életet élhetsz pároddal, és gyermekeiddel kitűnő viszonyt tudsz majd ápolni, anyagilag független szabad emberré tudsz válni. Gyere velem, és hozzunk létre egy olyan világot ahol az emberek szeretetben, békében, és boldogságban, és egészségben élhetnek egymással. Nekem ez a küldetésem, ha te is ezt szeretnéd akkor tarts velem!

Ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes Regisztrációért Kattints IDE
  2. Regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata, és így válsz tanulóvá.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

 

Üdvözlettel:

Zsebő Norbert                                                                                                                                                                    Boldogság teremtő specialista                                                                                                                                            Telefonszám: +36207770467                                                                                                                                               E-mail: zsebonorbert1977@gmail.com

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.