Tudod Mi Az A 3 Nélkülözhetetlen Dolog Ami Szükséges A Jó Gyerekneveléshez?

Szia, üdvözöllek Zsebő Norbert vagyok!

A mai blog bejegyzésemben arról lesz szó milyen lényeges a megfelelő gyereknevelés, már kicsi kortól fogva, hiszen jelentősen meghatározza hogy a gyerek felnőtt korában milyen sikereket tud elérni az életben, és ezáltal boldogan tudjon élni. Minden családos embernek meghatározó téma a mai, hiszen mindenki sikeresnek, és boldognak szeretné látni a gyerekét. Nem is húzom tovább az időt vágjunk bele a mai témánkba!:)

     Ha olvastál tőlem már blog bejegyzést, akkor biztosan emlékszel, ha nem akkor most mondom, hogy már gyerekkoromban szerettem megfigyelni az embereket,a viselkedésüket, és különböző szituációkra hogyan reagálnak. Az emberek különbözőképpen nevelik a gyerekeiket, mindenki más dolgokban hisz, és ezzel semmi baj nincs. Később mikor a gyerek felnőtté válik, akkor lehet meglátni hogy jó nevelést kapott, ha úgy indult el az életben ahogy kell. Kicsit visszarepülnék a múltba, és a szüleim nevelési szokásairól említenék pár szót. Ők a „ valamit-valamiért elv” alapján neveltek minket (engem, és a húgomat). Már egész kis gyerek koromban feladatokat kaptam, és hozzá felelősséget is. Hét évesen egyedül kellett reggel kelnem, és menni az iskolába, amely tőlünk nyolc kilométer távolságra volt. A mi falunkban nem volt általános iskola, csak óvoda. Ébresztő volt reggel hatkor, elkészülődtem, a húgomat elvittem az óvodába, utána pedig mentem a buszra ami az iskolába vitt. Hamar fel kellett nőnöm, nem volt más választás. A szüleim reggel hatra mentek dolgozni, és nekem volt a felelősségem a testvéremet vinni az óvodába, és természetesen beérni időben az iskolába.

A szüleim alapelve az volt, hogy „ amit a gyerek meg tud csinálni, azt nem csináljuk meg helyette.” Mit értek ez alatt? Édesapám rengeteg dologra megtanított már egész kisgyerek koromban, és hagyott is érvényesülni. Rengetegszer mentem, és segítettem a ház körüli munkáknál, és mind a mai napig áldom, hiszen milliónyi dolgot meg tudok csinálni magam, és nem kell hozzá szakembert hívni. Félre ne értsd, nem felvágni akarok, hogy én mekkora egy „ superman” vagyok, csak azt akarom ebből kihozni, hogy a „ jég hátán is megélek”, és ezt a tőlük kapott nevelésnek köszönhetem.

Hasonlóképpen kezdtem nevelni a gyerekeimet, mint azt ahogy a szüleim velem tették. Személy szerint, én is felelősséget adtam a kezükbe már kis korukban. Például a saját szobájukat nekik kellett rendben tartani, takarítani. Mikor a főzés érdekelte őket meg lett nekik mutatva milyen ételt hogy kell elkészíteni, ma már segítség nélkül meg csinálják maguknak a kedvenc ételüket. Büszke vagyok rájuk, mert látom  hogy jó úton haladnak, és meg fognak állni a saját lábukon az életben. Nyilván még rengeteg dolgot meg kell tanulnom, a helyes gyereknevelésről, de a legsarkalatosabbnak azt tartom, hogy a gyerek meg tudjon állni saját lábán, és tanulja meg hogy az életben semmit sem adnak ingyen. Mire gondoltam vajon itt? Az életben mindenért meg kell dolgozni, gondolom ezzel egyetértesz. Láttál már olyan gyereket akinek „ölébe hullott minden?”  Személy szerint láttam, velem egy idős volt a srác, és szó szerint a szülei a „seggét is kinyalták”, mindent megkapott, és nem kellett megküzdenie semmiért. Felnőttként minden pénzt elkölt, negyven évesen még mindig a szülei tartják el, mert nem hajlandó elmenni még dolgozni sem. Természetesen nincsenek céljai az életben, és a nők sem rajonganak érte, de ezt gondolom megérted. Nekem viszont említette, hogy: „ minden nő kurva”, mert nem állnak vele szóba. Gondolom el tudod képzelni, milyen ember lehet, elárulom nincs benne semmi megnyerő.

Ezt a kis történetet azért mondtam el erről az illetőről, mert szemléltetni akartam neked,hogy hova vezet, ha valakit rettenetesen elkényeztetnek, és mindent megcsinálnak helyette, én csak sajnálni tudom az ilyen embert, mert ha már a szülei nem fognak élni akkor nagy valószínűséggel a híd alatt fog kikötni. A legfontosabb hogy a gyereket az életre kell nevelni, hogy  később a szülei nélkül is megállja a helyét, céljai legyenek, és sikeres boldog ember váljon belőle. Az elején fel kell készülni, hogy megannyi harcot meg kell vívni, különösen egy kamasz gyerekkel, hidd el tudom az én gyerekem most abban a korban van. Nem egyszerű a helyzet, de lehet azt mondani, hogy harmonikus a kapcsolatunk, és látom rajta hogy egy talpraesett gyerek, és nem fog elveszni a világban. Összefoglalva a 3 lényeges dolog ami a jó gyerekneveléshez szükséges, hogy felelősséget kell adni a gyerek kezébe, meg kell tanítani a munkára, és amit el  tud végezni, hagyni kell hogy csinálja, és végül tanulni, és képezni kell magát egész életében, és felnőttként a siker nem fogja elkerülni.

Ez amit felsoroltam csak egy kis töredék  volt, mert ennél összetettebb a dolog. Azért, hogy kiválóan nevelje valaki a gyerekét, akiből egy céltudatos, és boldog felnőtt legyen tudásra van szükség. Milyen tudásra ? Jó kérdés igaz? Nem a lexikális tudásra van szükség, hiszen azzal semmire sem lehet vinni az életben. Elárulom neked az iskolákban tanultaknak csak egy része volt hasznos , az írás, olvasás, és a számolás. Miért mondom ezt? Például szerettem a történelmet, de a 41 év alatt nem vettem hasznát annak, hogy Mátyás király mettől-meddig uralkodott. Te hogyan gondolod? Ha csak nem vagy történelemtanár, akkor lényeges a munkádhoz,  egyébként teljesen lényegtelen. Most kiemeltem a történelmet, de mondhattam volna másik tantárgyat is. Amit nélkülözhetetlen tudni az élet, és az ember ismerete, mert az ad  megoldást  az élet minden területére. Mikor találkoztam a PPH szervezettel, és vezetőjével Szedlacsik Miklóssal, és tanításainak köszönhetően rengeteget fejlődtem a gyereknevelés terén, és büszkén állíthatom hogy a kamasz gyerekemmel is egyre jobban „ megértetem magam.” Felbecsülhetetlen az a tudás, és tapasztalat amelyet tanításai során Miklós átad az embereknek hiszen ez az útvonal ahhoz, hogy  boldog kiegyensúlyozott felnőtteket tudjunk nevelni a gyerekeinkből, akik a kitűzött céljaikat meg is tudják majd valósítani. Akarod, hogy a gyereked sikeres, és boldog felnőtt legyen? Ha igen, akkor MOST nézd meg Szedlacsik Miklós  INGYENES videóját, amiben elmondja mit kell tudni a sikeres gyereknevelésről!  A Videó címe: Helyes gyereknevelés kiváló felnőtt ”

MOST  PEDIG RAJTAD A SOR! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT.  Viszont szeretnék kérni valamit, ha még nem hoztál meg egy döntést az életeddel kapcsolatban, vagyis úgy állsz hozzá: ” Feliratkozom, majd meglátjuk mi lesz.” Ha ilyen mentalitás van a fejedben, akkor arra kérlek NE IRATKOZZ FEL! Olyan emberrel szeretnék megismerkedni, segíteni nekik akik érzik, hogy többet akarnak az életben, szellemileg fejlődni szeretnének, és komolyan helyre akarják hozni az életük minden területét. TEHÁT CSAK AKKOR IRATKOZZ FEL, HA KOMOLYAN GONDOLOD A VÁLTOZÁST AZ ÉLETEDBEN!

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához, és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Ha elindulsz a tudás megszerzésének útján, akkor az életed elindul egy pozitív irányba, jobban kezeled az élethelyzeteidet, kapcsolataid kiválóak lesznek az emberekkel, problémamentes boldog életet élhetsz pároddal, és gyermekeiddel kitűnő viszonyt tudsz majd ápolni, anyagilag független szabad emberré tudsz válni. Gyere velem, és hozzunk létre egy olyan világot ahol az emberek szeretetben, békében, és boldogságban, és egészségben élhetnek egymással. Nekem ez a küldetésem, ha te is ezt szeretnéd akkor tarts velem!

Ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes Regisztrációért Kattints IDE
  2. Regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata, és így válsz tanulóvá.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

 

Üdvözlettel:

Zsebő Norbert                                                                                                                                                                    Boldogság teremtő specialista                                                                                                                                            Telefonszám: +36207770467

E-mail: zsebonorbert1977@gmail.com

 

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.