Szia, üdvözöllek! Zsebő Norbert vagyok.
Mai blog bejegyzésemben arról fogok írni, hogy eredményes gyereknevelés mennyire meghatározó egy kisfiú, vagy kislány életében hiszen később nagy százalékban a gyerekkorban kapott nevelésnek lesz köszönhető, hogy mennyire sikeres, és boldog felnőtt válik a gyerekből. Sarkalatos téma a mai különösen azoknak akiknek gyerekeik vannak, vágjunk akkor bele!
Mai blog bejegyzésemben is visszarepülnék kicsit a múltba. Előző bejegyzéseimben már megemlítettem,( ha még nem olvastál tőlem származó írást, akkor most elmondom), hogy már gyerekkoromban figyeltem az emberek viselkedését, azt hogyan reagálnak különböző szituációkra, élethelyzetekre. Gyerekként átéltem a szüleim nevelési “rendszerét” , és így visszagondolva sok év távlatából rettentően jól csinálták. Nyilván voltak olyan helyzetek amik nem voltak a legtökéletesebbek, de bátran állíthatom, hogy jó nevelésben részesültem. Kicsit kifejtem ezt a ” jó nevelés gondolatát” a szüleim szegény családból származtak, és mindkettejüknek az édesapja korán meghalt. ” Egy inggel, gatyával” kezdték az életüket, és keményen dolgoztak azért, hogy a gyerekeiknek megfelelő életet, és egzisztenciát biztosítsanak.
A kemény, és számlálhatatlan munka ellenére, minőségi időt töltöttek a gyerekeikkel (velem, és a húgommal), és már gyerekként megtanítatták velünk mi a munka. Ne azt gondold, hogy kihajszoltak a kertbe, és felásatták velünk hanem felelősséggel láttak el . Például a szobámat rendbe tenni az én feladatom volt. Ha édesapámnak valamit segíteni kellett a ház körül, akkor egyértelmű dolog volt, hogy mentem vele, együtt tevékenykedtünk, és figyeltem mit csinál. Ennek köszönhetően ma rengeteg dolgot el tudok otthon végezni, amihez más ember szerelőt hív. A szüleimtől mindig a jó példát láttam, nem hallottam veszekedni őket. Tudták ha valami probléma van, azt nekik kell megoldani, és ahhoz a gyerekeknek semmi köze. Tanulással kapcsolatban külső szemlélők voltak, figyelték az eredményeinket rendszeresen, és ha valamiben segítségre volt szükségünk akkor bátran fordulhattunk hozzájuk. Mindig arra ösztönöztek, hogy “Csináld azt amit szeretsz” , és mikor pályaválasztásra került a sor mindenben támogattak. A kapcsolatom a szüleimmel harmonikus mind a mai napig, és remélem ez még sokáig így is lesz.
Bátran kijelenthetem, hogy nem voltunk elkényeztetve, de a legnagyobb szeretettel neveltek minket. Ha apám szavaival akarok élni: “Légy olyan aki a jég hátán is megél.” Viszont a korosztályomban volt egy olyan srác akinek az anyja, és az apja mindent megadott, nem kellett neki semmit sem tennie érte. Gondolom nem kell mondanom milyen felnőtté vált, a szüleinek tiszteletet nem ad, és szinte “ajtót sem nyit rájuk.” Link életet él, és a munkájában is egy megbízhatatlan ember. Az édesanyjával beszélgettem, és azt mondta: ” Nem tudom miért lett ilyen ez a gyerek, pedig mindent megadtunk neki amit csak tudtunk.” Gondoltam akkor magamban ez volt a legnagyobb hiba amit elkövethettek.
Mikor már nekem lettek gyerekeim előttem volt a szüleimtől örökölt jó példa, és láttam a rosszat is, mikor valaki elkényezteti a gyerekét, és semmit nem követel tőle az hova vezet. Szülőként eldöntöttem, hogy úgy nevelem fel a gyerekeimet, hogy meg tudják állni a helyüket az életben, boldog emberek legyenek, és mindig jó kapcsolatot tudjunk ápolni egymással. A legsarkalatosabb az volt, hogy olyan körülményeket teremtsek meg a gyerekek számára amiben biztonságban érzik magukat. Már gyerekkorban bevontam őket én is a munkába. Kicsiként már felelősséget adtam a kezükbe (saját szobájuk tisztán tartásáért ők voltak a felelősek), viszont kamaszkorú gyerekkel, már nem olyan egyszerű, és bele kell képzelni magát az embernek az ő helyzetébe. Biztosan te is voltál 16 éves, nyilván neked sem tudott senki okosat mondani akkor csak a veled egykorúak. Igen, most én is ebben a helyzetben vagyok, viszont rájöttem hogy képeznem kell magam ezen a területen, hiszen egy ennyi idős gyerekkel az ember nehezen érteti meg magát. Szokták “okos emberek” emlegetni: “ ez a legnehezebb kor, ezt kell túlélni.” Személy szerint nem túlélni szeretném, hanem megérteni a gyerekemet, és segíteni a jövőjében, hogy olyan területre lépjen az életben amit szeret, és boldogsággal tölti el.
Lényeges dolognak tartottam, hogy a gyerekeimet megfelelően neveljem, és később boldog, kiegyensúlyozott felnőtteket lássak bennük akik majd ezt a tudást a saját gyerekeiknek is átadják. Kutatásomnak, és a teremtőmnek köszönhetően találkoztam a PPH szervezettel,és vezetőjével Szedlacsik Miklóssal, és tanításainak köszönhetően, olyan tudással gazdagodtam amivel a kamasz lányommal is megtalálom a közös hangot, bármit meg tudunk beszélni, és látom hogy a céljai felé halad. Felbecsülhetetlen tudás amit Miklóstól kaptam,és kapok, mert ez volt az útvonal ahhoz,hogy a gyerekeimet jól neveljem, boldog, kiegyensúlyozott ember váljon belőlük, és ez számomra mindennél többet jelent. Most pedig nézd meg Szedlacsik Miklós videóját, azért hogy naprakész légy ezekkel a dolgokkal. A videó címe:” Eredményes gyereknevelés”
MOST PEDIG RAJTAD A SOR! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT. Viszont szeretnék kérni valamit, ha még nem hoztál meg egy döntést az életeddel kapcsolatban, vagyis úgy állsz hozzá: ” Feliratkozom, majd meglátjuk mi lesz.” Ha ilyen mentalitás van a fejedben, akkor arra kérlek NE IRATKOZZ FEL! Olyan emberrel szeretnék megismerkedni, segíteni nekik akik érzik, hogy többet akarnak az életben, szellemileg fejlődni szeretnének, és komolyan helyre akarják hozni az életük minden területét. TEHÁT CSAK AKKOR IRATKOZZ FEL, HA KOMOLYAN GONDOLOD A VÁLTOZÁST AZ ÉLETEDBEN!
Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához, és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Ha elindulsz a tudás megszerzésének útján, akkor az életed elindul egy pozitív irányba, jobban kezeled az élethelyzeteidet, kapcsolataid kiválóak lesznek az emberekkel, problémamentes boldog életet élhetsz pároddal, és gyermekeiddel kitűnő viszonyt tudsz majd ápolni, anyagilag független szabad emberré tudsz válni. Gyere velem, és hozzunk létre egy olyan világot ahol az emberek szeretetben, békében, és boldogságban, és egészségben élhetnek egymással. Nekem ez a küldetésem, ha te is ezt szeretnéd akkor tarts velem!
Ennyit kell tenned:
- Ingyenes Regisztrációért Kattints IDE
- Regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata, hogy tanulóvá tudj válni, és megszerezd, ezt a fantasztikus tudást!
Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!
Üdvözlettel,
Zsebő Norbert
Boldogság teremtő specialista
Telefonszám:+36207770467
E-mail: zsebonorbert1977@gmail.com