Szia, Üdvözöllek Zsebő Norbert vagyok!
A mai blog bejegyzésemben szeretném számodra bemutatni, hogyan lehet ma 2018-ban otthonról dogozva függetlenítened magad,kilépni az alkalmazotti létből, és elegendő pénzt keresni, és azt tudd mondani a főnöködnek, hogy: “viszlát.” Lényeges téma a mai, hiszen pénz meghatározó az életünkben, és gondolom szeretnél annyit keresni amennyi számodra elég. Vágjunk bele, ismét frankó téma elé nézünk.:)
Ma is egy kis múltbéli történettel szeretném kezdeni blog bejegyzésemet . Ha olvastál tőlem írásos bejegyzést, akkor már biztosan tudod ha még nem, most mondom, hogy már kisgyerek koromban szerettem megfigyelni az embereket, a viselkedésüket. Észrevételem alapján bátran kijelenthetem, hogy minden ember űzi-hajtja a pénzt egész életében. Szeretnének az emberek jobban élni, és nyilván fontos számukra, hogy a gyerekeiknek is meg tudják adni azokat a dolgokat amire az életük előrehaladásához szükséges. Így voltak a szüleim is ezzel a dologgal kapcsolatban. Mivel ők szegényen indították az életüket, és semmilyen szülői támogatást nem kaptak, ezért minden “garasért” keményen meg kellett dolgozni nekik. Abban az időben (80-as évekről van szó) nem volt internet, nyilván a személyes kapcsolat volt a lényeges. Édesapám észrevette, hogy ha kiválóak az emberi kapcsolatai, és jót tud nyújtani ezeknek az embereknek akkor kisebb energiaráfordítással is meg tudja keresni ugyanazt a mennyiségű pénzt, vagy még akár többet is mintha “küzdene egész életében.” Így is lett, és már gyerekként megtanultam tőle egy fontos dolgot, és bátran állíthatom, hogy ez ma is igaz: ” Legyenek jó kapcsolataid az emberekkel, és olyan dolgot adj számukra ami az életüket segíti.”
Megfogadtam az apám tanácsát, és ezzel a szemlélettel kezdtem el az életemet. Ahogy haladt előre a kor, és a világ egyre nagyobb teret nyert a számítógép, és az internet világa. Itt már a 2000-es évekről beszélek, gondolom tapasztaltad, hogy ” betört az internet” Magyarországra, és egyre nagyobb teret hódított, és ezt teszi mind a mai napig. Érzékeltem már akkor, hogy ha haladni akarok a világgal, akkor képben kell lennem a számítógéppel, és az internettel. Gondolom megfigyelted, hogy a világ mennyire felgyorsult, és akár napról napra milyen változásokon megy keresztül. Rájöttem, hogy a számítógép, és az internet területén fejlesztenem kell magam. Ismered azt a mondást: ” Vagy fejlődsz, vagy stagnálsz?” A stagnálás a visszafejlődés kezdete! Ez annyit jelent, hogy képeznie kell mindenkinek magát, magyarul lépést kell tartani a korral. Ma már fontos, hogy okos telefonnal rendelkezzen valaki, és tudja használni a benne lévő alkalmazásokat. Lényeges a kommunikációhoz, megváltozott a világ. Félre ne érts, nem azt mondom, hogy a személyes kapcsolat az emberekkel nem fontos, igenis nélkülözhetetlen hogy emberekkel találkozzunk, és személyesen beszéljünk, azt nem fogja pótolni semmiféle “kütyü.” Itt van az online világ minden előnyével, és hátrányával. Mik az előnyei, és a hátrányai? Előnye mindenképpen, hogy kinyílt a világ egyre több embert tudsz elérni az interneten, és felveheted a kapcsolatot olyan emberekkel is akik több ezer kilométerre vannak tőled. A hátránya viszont, hogy a személyes kapcsolatoknak az ereje nagy mértékben lecsökkent. Ezalatt azt értem, az emberek sajnos kevesebbet beszélnek egymással személyesen,nem találkoznak annyit, így nyilván kevesebb időt töltenek együtt.
A munkára kivetítve egy kicsit ezt a dolgot, a legtöbb ember még úgy él Magyarországon, hogy alkalmazottként bejár dolgozni “lehúzza azt a bizonyos nyolc órát”, utána siet haza a családjához, és intézi az otthoni teendőit. Itt álljunk meg egy pillanatra, lenne hozzád néhány kérdésem. Szeretsz bejárni a munkahelyedre? Élvezettel végzed a munkádat? A főnököddel jó a kapcsolatod? Mindig igazságosan bánik veled? Meg vagy elégedve a pénzel amennyit keresel? Ha ezek közül a kérdések közül mindegyikre “igen” a válaszod, akkor gratulálok neked, mert egy boldog ember vagy, és megtaláltad a számításodat az életben. Ha viszont bármelyikre is “nem” a válaszod akkor biztos vagyok benne, hogy nem ” repdesel az örömtől” mikor munkába kell menni.
Tudom nem okoz nagy örömet az alkalmazotti lét, hiszen valljuk be függünk attól a cégtől akinél dolgozunk, ő határozza meg mikor mehet az illető szabadságra, és nyilván mindenki számára korlátozott a fizetés is. Akkor tud valaki többet keresni, ha túlórákat vállal be, bár ezzel időt vesz el a családjától. Kerestem a lehetőséget arra, hogy kitörjek ebből az alkalmazotti létből, és rájöttem hogy az online világ(internet) segítségemre lehet. Kutatásomnak, és a teremtőmnek köszönhetően találkoztam a PPH szervezettel,és vezetőjével Szedlacsik Miklóssal,és egy olyan céghez csatlakoztam ahol otthonról tudok dolgozni, és itt olyan összeget tud keresni bárki amivel leválthatja az alkalmazotti életét. Biztosan emlékszel blog bejegyzésem elejére, mikor az apámtól megfogadott tanácsokat szemléletemmé téve, miszerint “segítsd az embereket, és nyújts jót számukra.” Itt megtaláltam mindazt amit kerestem, segíteni tudok az embereknek, kitöri az alkalmazotti létből, és online otthoni munkával annyi pénzhez tudom juttatni amennyi számukra elég. Felbecsülhetetlen tudás amit Miklóstól kap aki a szervezetnél van, mert ez volt az útvonal ahhoz,hogy kiegyensúlyozott, boldog, és szabad emberré váljon, aki le tudja cserélni az alkalmazotti életét. Sokkal több időt tudjon tölteni a családjával, oda menjen ahová akar, azzal akivel akar, és addig maradjon ott ameddig akar. Ezt hívják anyagi függetlenségnek, és szabadságnak. Most pedig nézd meg Szedlacsik Miklós videóját, azért hogy naprakész légy ezekkel a dolgokkal. A videó címe:” Miért éppen a PPH”
MOST PEDIG RAJTAD A SOR! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT. Viszont szeretnék kérni valamit, ha még nem hoztál meg egy döntést az életeddel kapcsolatban, vagyis úgy állsz hozzá: ” Feliratkozom, majd meglátjuk mi lesz.” Ha ilyen mentalitás van a fejedben, akkor arra kérlek NE IRATKOZZ FEL! Olyan emberrel szeretnék megismerkedni, segíteni nekik akik érzik, hogy többet akarnak az életben, szellemileg fejlődni szeretnének, és komolyan helyre akarják hozni az életük minden területét. TEHÁT CSAK AKKOR IRATKOZZ FEL, HA KOMOLYAN GONDOLOD A VÁLTOZÁST AZ ÉLETEDBEN!
Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához, és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Ha elindulsz a tudás megszerzésének útján, akkor az életed elindul egy pozitív irányba, jobban kezeled az élethelyzeteidet, kapcsolataid kiválóak lesznek az emberekkel, problémamentes boldog életet élhetsz pároddal, és gyermekeiddel kitűnő viszonyt tudsz majd ápolni, anyagilag független szabad emberré tudsz válni. Gyere velem, és hozzunk létre egy olyan világot ahol az emberek szeretetben, békében, és boldogságban, és egészségben élhetnek egymással. Nekem ez a küldetésem, ha te is ezt szeretnéd akkor tarts velem!
Ennyit kell tenned:
- Ingyenes Regisztrációért Kattints IDE
- Regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata, és így válsz tanulóvá.
Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!
Üdvözlettel:
Zsebő Norbert Boldogság teremtő specialista Telefonszám: +36207770467
E-mail: zsebonorbert1977@gmail.com