Hogyan Tudod Elérni Az Anyagi Biztonságot!

Szia, Üdvözöllek Zsebő Norbert vagyok!

A mai blog bejegyzésemben szeretném bemutatni, hogyan tudsz a  tartós anyagi biztonság szintjére érni. Arra  szintre amelyről a legtöbb ember  csak álmodozik, de bátran állíthatom neked, hogy elérhető. Gondolom felcsigáztalak, vágjunk bele a mai témába!

Ma is szintén egy kis múltbéli eseménnyel kezdem a blog bejegyzésemet. Mikor elkezdtem húsz évesen dolgozni, a szüleim mintáját kezdtem követni.  Mondogatták folyton, hogy ” legyen kisfiam egy rendes állásod, meg minimum egy rendes szakmád”  Egyet is értek nagy részben ezekkel a gondolatokkal, és akkor úgy éreztem belevetem magam a munkába, hatalmas mennyiségű pénzt fogok keresni, és minden álmomat meg tudom valósítani. Természetesen, mint a legtöbb ember, alkalmazottként kezdtem dolgozni, és rájöttem, hogy “nem eszik olyan forrón a kását”   Nem jött, a “nagy vagyonosodás”  pedig keményen odatettem magam, volt  mikor 16 órát dolgoztam egy nap. Viszont a havi fizetésem, egy fix összeg volt(a túlórákat nyilván kifizették) mégsem volt álomkeresetem, és nem tudtam elindulni az életben, úgy ahogy én szerettem volna.

A következő munkahelyemet tudatosabban választottam meg(ez is alkalmazotti viszony volt). Itt már olyan területen tevékenykedtem, amely sokkal közelebb állt, hozzám mint a legelső munkahelyem. Jobb volt a fizetésem, és rájöttem , hogy képeznem kell magam, mert feljebb szerettem volna kerülni a ranglétrán, ez volt a titok nyitja. Nagy erőbevetéssel, és tanulási vággyal végeztem a feladatomat, és sikereket értem el, büszke voltam magamra, hiszen tíz év kemény munkájának, és a képzéseknek köszönhetően 25 ember vezetője, és a szakmában nemzetközileg is elismert szakember lettem.  Személy szerint, én egy elemző típus  vagyok, és végignéztem az életem addigi szakaszát, és egy olyan srácból, aki egy egyszerű gépkezelő volt, majd tíz év elteltével embereket tudott irányítani, és nemzetközileg is elismerté vált, azért ez büszkeséggel töltött el. Rájöttem, hogy ez az eredmény, a tanulásnak, és a szorgalomnak köszönhető. Lusta zsenivel, én még életemben nem találkoztam.:) Elkezdtem elhinni, hogy képes vagyok nagyobb dolgok megvalósítására is csak legyen meg mindenhez a tudás, és az a bizonyos attitűd.

Személyes megfigyelésem szerint kétféle ember létezik, azok akik abban hisznek, hogy meg tudnak valósítani dolgokat, és azok akik abban , hogy a dolgok csak úgy megtörténnek velük. Az első csoport tagjai teljesen meg vannak győződve arról, hogy életük folyása, karrierjük alakulása többé-kevésbé irányításuk alatt áll, és ezért felelőséggel is tartoznak. A második csoportba tartozók, azonban főként olyan emberek, akik gyakran inkább a lehetőségekre, másokra várnak, a körülmények megfelelő alakulására, és előszeretettel hárítják el a felelősséget az életük minőségéért.  Véleményem szerint a felelősségvállalók-akik az első csoportba tartoznak, jobb életet tudnak élni, mint az áldozatok a második csoport tagjai. A felelősségvállalók jobb munkatársak, többen szeretik, kedvelik őket, eredményeik sokkal jobbak mint azoké az embereké akik a felelősséget még csak hírből sem ismerik.

Az előző bekezdésben azt akartam szemléltetni, hogy eljuss az anyagi biztonság szintjére, felelősséget kell vállalnod a saját, életedért. Te irányítod, az életedet, neked kell a döntéseket meghoznod, Te vagy a BOSS(főnök). Rajtad kívül senki nem fog felelősséget vállalni, a te életedért,neked kell megtenned. Mondok erre is egy példát, volt egy ismerősöm, eszméletlenül jó szakember volt. Géplakatosként dolgozott alkalmazotti létben( gondolhatod nem keresett valami sokat) Iszonyú jó dolgokat tudott készíteni (kapuk, kazánok, minden ami fémmel kapcsolatos), sokkal többre vihette volna, ha vállalkozóként embereknek, ilyen, és ezekhez hasonló hasznos dolgokat készít, mint hogy alkalmazottként fix fizetésért irányították emberek a mindennapjait. Nem mert felelősséget vállalni a saját életéért, anyagilag is jövedelmezőbb lett volna számára, és tudtam róla, hogy precízen végzi a munkáját, és szeretett jót adni az embereknek.

Ahhoz, hogy tartósan elérje valaki az anyagi biztonság szintjét, tudásra, felelősségvállalásra,van szükség, és olyan dolgot kell adni az emberek számára ami az életüket pozitív irányba változtatja meg. Hála  a teremtőmnek, hogy megtaláltam a PPH szervezetet, és vezetőjét Szedlacsik Miklóst, aki megadja számomra azt a tudást amellyel az emberek életét meg tudom változtatni, és ezért hálásak nekem , és ez számomra egy fantasztikus érzés. A most következő videóban nézd meg vezetőnk Szedlacsik Miklós elmondja, hogyan juthatsz a tartós anyagi biztonság szintjére!

 MOST pedig itt a CSELEKVÉS IDEJE! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT.

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához, és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Ha elindulsz a tudás megszerzésének útján, akkor az életed elindul egy pozitív irányba, jobban kezeled az élethelyzeteidet, kapcsolataid kiválóak lesznek az emberekkel, problémamentes boldog életet élhetsz pároddal, és gyermekeiddel kitűnő viszonyt tudsz majd ápolni. Gyere velem, és hozzunk létre egy olyan világot ahol az emberek szeretetben, békében, és boldogságban, és egészségben élhetnek egymással. Nekem ez a küldetésem, ha te is ezt szeretnéd akkor tarts velem!

Ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes Regisztrációért Kattints IDE
  2. Regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata (képzés bármikor befejezhető, vagy szüneteltethető)

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

 

Üdvözlettel:

Zsebő Norbert                                                                                                                                                                    Boldogság teremtő specialista

Telefonszám: +36207770467

E-mail: zsebonorbert1977@gmail.com

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.