Betegségek Lelki Okai!

Szia, Üdvözöllek  Zsebő Norbert vagyok!

A mai blog bejegyzésemben szeretném számodra bemutatni, mik a betegségek lelki okai, hogyan alakulnak ki, és mi az amit tudunk tenni azért hogy megakadályozzuk őket. A mai téma is elég sarkalatos, és rengeteg embert érint. Vágjunk bele, hidd el jó lesz! 🙂

Ma is egy kis múltbéli történettel szeretném kezdeni blog bejegyzésemet . Ha olvastál tőlem írásos bejegyzést, akkor már biztosan tudod  ha még nem, most mondom, hogy már kisgyerek koromban szerettem megfigyelni az embereket, a viselkedésüket. Megfigyeltem gyerekként( 80-as évekről van szó), hogy abban az időszakban a fiatalok, és a középkorú emberek nem voltak betegek, dolgoztak, és élték a mindennapi életüket. Az idős embereknél lehetett megfigyelni, főleg akik 70 év felett voltak, ők betegeskedtek. Apai nagymamámnak volt, magas vérnyomása, és cukorbetegsége, persze abban az időben még nem voltak otthoni eszközök ilyen betegségek kontrolállására. Nagymamámnak véradáson( rendszeres véradó volt) ott derült ki, hogy cukorbeteg. Kevesebb stressz volt abban az időben, és az emberek egészségi állapota jobb volt. Beszéltem olyan emberekkel, akik még idős koruk ellenére is kiváló egészségnek örvendtek. Állításuk szerint, fontos a stressz mentes élet ( ne idegeskedjünk olyan dolgokon amin nem tudunk változtatni, csak magunknak ártunk vele), a rendszeres sport, az egészséges, és változatos étrend.

       Ahogy az idő haladt előre, és jött ez a mostani felgyorsult világ, egyre nagyobb nyomás nehezedik az emberekre. Számtalan problémával néznek szembe az állampolgárok nap mint nap. Észrevehető, hogy a mai világban a 40-es éveiben járó emberek küzdenek valamilyen egészségügyi problémával. Ez a régen nem volt tapasztalható. Azt lehet megfigyelni, hogy az emberek önpusztító életet élnek, nem törődnek azzal, mit esznek, vagy isznak, nem fogyasztanak megfelelő mennyiségű vizet, illetve vitamint.

        Nyilván az is nagy probléma, hogy az emberek nem viszik be azokat az ásványi anyagokat, vitaminokat amire a szervezetüknek szüksége van, de ez csak a kisebb részét képezi a betegségek kialakulásának. Ugyanis a betegségek 85 százaléka lelki eredetű, és csak a 15 százalék marad ami abból alakul ki, hogy valaki egészségtelen, vagy önpusztító életet él. Meglepődtél ezen az állításon?Elmesélek neked erre két példát is. Az ismeretségi körömben volt egy nagyon kedves illető aki rengeteg terhet vett fel a vállára, és olyan dolgokat is ” cipelt” amit nem neki kellett volna. Elmondta nekem, ha ő nem intézi a családi dolgokat, akkor valószínűleg nem jutnak előre az életben, a családjának a többi tagja pedig ” csak élősködött” rajta. Meg is lett az eredménye ennek a fajta életnek, hiszen agyvérzést kapott, lebénult, és hamarosan meg is halt. A családja pedig összeomlott mint a “kártyavár” mert az összes családtag életképtelen volt, és kicsúszott a kezükből minden. A másik példa amit említettem, hogy az illető férfi önpusztító életet élt, rendszeresen ivott, de lelki problémája nem volt magyarul megmondva “szart mindenre” ,és még mindig él, jó egészségnek örvend, és azon csodálkoznak milyen erős a szervezete, mert amennyi italt már elfogyasztott régen “aluról kéne szagolnia az ibolyát.”

Lehet érzékelni a két példából, hogy a lelki probléma, és az abból kialakuló betegség öli meg az embereket. Mikor valakinek kialakul egy betegsége, mit fog csinálni? Egyértelmű, elmegy az orvoshoz, a doktor bácsi felír neki egy gyógyszert, ami nagyon jó mert a tüneteket szünteti, de a valódi lelki problémát nem oldja meg, és ezáltal a betegség is megmarad.   Szeretnék, néhány szót említeni a gyógyszerekről is. Van olyan szituáció, és helyzet amikor kell gyógyszert alkalmazni, gondold el nagyobb gyulladásoknál a szervezetben, ami ráadásul igen magas lázzal is jár, meg kell szüntetni, a fertőzést. Ehhez szükség van gyógyszerekre, viszont azok a fránya mellékhatások, láttál már olyan gyógyszert amelynek nincs mellékhatása? Jó kérdés igaz, mert szerintem ilyen nincs. Sokszor a mellékhatások, nagyobb kárt tudnak okozni egy embernél mint azt sokan gondolják. Elmesélek egy sztorit amely egy ismerősömmel történt, aki egy torokfájás miatt kapott gyógyszertől, allergiás rohamot kapott, és majdnem megfulladt. Szerencsére időben értek be a kórházba, és kiderült, hogy a gyógyszer amit beszedett, az egyik összetevőjére allergiás volt, és ez majdnem az életébe került. Vannak olyan emberek, főleg az időseknél fordul elő, hogy egyre több egészségügyi problémája van. Szoktam, hallani tőlük ezt a vérnyomásomra szedem, ezt a cukromra szedem, ez a vérhígító, és reggel bevesz  egy marék gyógyszert ami telis tele van mellékhatásokkal, és a későbbiekben, újabb szervi problémákat okoz számára, és pár év múlva még több gyógyszer kerül a “reggeliző asztalra”

Mi lehet a megoldás, természetesen hosszú távon a lelki okok megszűntetése, mert ha azt sikerül kiiktatni, akkor kigyógyulunk a betegségből. Rájöttem hogy a tudás az egyetlen megoldás azzal kapcsolatban, hogy a lelki okokat kirakjuk az életünkből, és ezáltal egészséges életet tudjunk élni.  Kutatásomnak, és a teremtőmnek köszönhetően találkoztam a PPH szervezettel,  vezetőjével Szedlacsik Miklóssal, és tanításai által rengeteget fejlődtem azon a téren, hogy a lelki problémák milyen jellegű betegségeket idéznek elő,és  hogyan tudom orvosolni ezeket a helyzeteket. Felbecsülhetetlen az a tudás amit Miklóstól kaptam,és kapok, mert ez volt az útvonal ahhoz, hogy problémamentes egészséges életet éljünk, és boldog családunk legyen, és a gyerekeimet is hozzájuttassam ehhez. Most pedig nézd meg Szedlacsik Miklós videóját, azért hogy  naprakész légy a betegségek lelki okaival A videó címe:” A betegségek lelki okai”

MOST pedig itt a CSELEKVÉS IDEJE! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT.

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához, és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Ha elindulsz a tudás megszerzésének útján, akkor az életed elindul egy pozitív irányba, jobban kezeled az élethelyzeteidet, kapcsolataid kiválóak lesznek az emberekkel, problémamentes boldog életet élhetsz pároddal, és gyermekeiddel kitűnő viszonyt tudsz majd ápolni. Gyere velem, és hozzunk létre egy olyan világot ahol az emberek szeretetben, békében,  boldogságban, és egészségben élhetnek egymással. Nekem ez a küldetésem, ha te is ezt szeretnéd akkor tarts velem!

 

Ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes Regisztrációért Kattints IDE
  2. Regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata, és így válsz tanulóvá!

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

 

Üdvözlettel:

Zsebő Norbert                                                                                                                                                                    Boldogság teremtő specialista                                                                                                                                            Telefonszám: +36207770467

E-mail: zsebonorbert1977@gmail.com

 

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.