3 Apró Jel Amiből Felismered Azt A Személyt, Aki Lelkileg Tönkre Tenné Az Életed!

Szia, üdvözöllek! Zsebő Norbert vagyok.

Mai blog bejegyzésemben arról fogok írni, hogyan ismerd fel, és kezeld azokat az embereket, akik elszívják az energiádat, és  később akár az idegrendszeredet is teljesen tönkre tudják tenni. Miért lényeges téma a mai? Mert  ez a fajta személyiség aki a legkárosabb a társadalom számára, és az elmegyógyintézetekben tartózkodó emberek jelentős része, az ilyen emberek miatt került oda. Mai téma : Hogyan ismerd fel az antiszociális személyt! Érdekes téma vár ma is ránk, ne hagyd ki tarts velem!

Mai blog bejegyzésemben is visszarepülnék kicsit a múltba. Előző bejegyzéseimben már megemlítettem,( ha még nem olvastál tőlem származó írást, akkor most elmondom), hogy már gyerekkoromban figyeltem az emberek viselkedését, azt hogyan reagálnak különböző szituációkra, és milyen érzéseket váltanak ki belőlük ezek az élethelyzetek. A szüleim szegény családból származtak, és mikor házasságot kötöttek, voltak céljaik az életben(szép családi ház, gyerekek), és arra törekedtek, hogy mint anyagilag, mint mentálisan többet tudjanak nyújtani a gyerekeiknek, mint amit ők kaptak. A szüleim vidám természetű emberek  voltak, szerették a rokonságot, és idegen emberekkel is hamar barátságot tudtak kötni. Aktív éveikben, míg dolgoztak a kemény munka ellenére is tudtak mosolyogni, és vidámság volt az arcukon. Viszont észrevettem, hogy néha (ez mindkettőjükre igaz volt) szomorúan, és morcosan, és elképesztően fáradtan tértek haza. Akkor még nem tudtam, hogy ennek mi az oka, volt olyan hogy magunkat (magamat, és a húgomat) hibáztattam, hogy valami rosszat követtünk el, és ez okozza szomorúságukat, lehangoltságukat.  Ők soha nem panaszkodtak, viszont amit akkor nem tudtam, de most már képben vagyok vele, a munkahelyükön olyan emberel kerültek kapcsolatba aki elszívta az energiájukat. Magyarul energiavámpírokkal, elnyomó személyekkel  találkoztak, akik mások energiájából táplálkoznak, hogy nekik több legyen.

Mostani tudással, már látom, hogy ezek az energiavámpírok mindenhol jelen vannak. Még mindig maradnák egy kicsit a múltnál, mikor általános iskolába jártam (tudni kell rólam, én egy nyugodt gyerek voltam), nem kerültem semmilyen balhéba, nem kötekedtem senkivel. Viszont volt egy osztálytársam akinek a viselkedése pontosan ellenkezett az enyémmel. Ki tudja miért, rám szállt( szívogatta az energiámat, piszkált, provokált),ezek a dolgok kezdtek rendszeressé válni. Elképesztően rossz hangulatba érkeztem ilyenkor haza, nem tudtam megfelelően koncentrálni a tanulásra, és másokkal is haragosan viselkedtem. Egész nap bennem volt, hogy vajon miért kapom ezt, mikor semmi rosszat nem követtem el vele szemben. Nem volt megfelelő tudásom, helyzet megoldására, első lépésben megkértem hagyjon békén( mostani ésszel tudom, hogy ez nagyon kevés), nem is történt meg, hanem még intenzívebbek voltak a piszkálások, leértékelések. Megelégeltem a dolgot, és azt mondtam “a szünetben szétverem a fejedet apukám, ha szép szó nem segít, akkor majd máshogy  beszélgetünk”. Elfogadta ezt a dolgot( nagy önbizalommal is rendelkezett), és a szünetben valóban “összecsaptunk” . A végeredmény az lett, hogy vérző orral távozott, az én kis “energiavámpírom.”  Soha többé, nem volt konfliktusom vele, elkerültük egymást, és éltük az életünket.  Miután megszakadt a “kapcsolatunk” sokkal energikusabb, és boldogabb voltam. Az imént említett történetben egy elnyomó, antiszociális személy működését mutattam be saját sztorin keresztül.

Annak alapvető oka, hogy az antiszociális személyiség úgy viselkedik, ahogy viselkedik, a másoktól való leplezett rettegés. Egy ilyen személy számára minden más lény ellenség akit titokban vagy nyíltan el kell pusztítani. Az a rögeszméje, hogy maga a túlélés „mások visszafogásán” és „az emberek tudatlanságban tartásán” múlik. Ha bárki azt ígéri, hogy másokat erősebbé vagy okosabbá tesz, az antiszociális személyiség a személyes fenyegetettség legvégső gyötrelmét szenvedi el. Okfejtésük szerint, ha az őket körülvevő gyenge vagy ostoba emberekkel ilyen sok bajuk van, akkor végük lenne, ha bárki is erőssé vagy okossá válna. Az ilyen személyiség a rettegésig bizalmatlan. Ez általában álcázott és fel nem fedett.

Amikor az ilyen személyiség megbolondul, olyankor a világ tele lesz marslakókkal vagy FBI-ügynökökkel, és minden egyes ember, akivel találkozik, tulajdonképpen marslakó vagy FBI-ügynök. Az ilyen emberek zöme azonban az elmebetegségnek semmi külső jelét nem mutatja. Egészen ésszerűnek tűnnek. Nagyon meggyőzőek tudnak lenni. Ugyanakkor a fentebb megadott felsorolás olyan dolgokból áll, amelyeket egy ilyen személyiség nem képes felfedezni önmagában. Ez olyannyira igaz, hogy ha te úgy véled, hogy a fentiek közül valamelyikben önmagadra találtál, akkor te egészen biztosan nem vagy antiszociális. Az önkritika olyan luxus, amelyet az antiszociális nem engedhet meg magának. Neki igaza kell hogy legyen, mert saját megítélése szerint állandó veszélyben van. Ha egy ilyen személynek bebizonyítanád, hogy nincs igaza, még súlyos betegségbe is taszíthatnád. Csak az épeszű, kiegyensúlyozott személy próbál a viselkedésén javítani.

Ha kigyomlálnád a múltadból azokat az antiszociális személyeket, akiket ismersz, és ha azután megszakítanád velük a kapcsolatot, lehetséges, hogy nagy megkönnyebbülést tapasztalnál. Hasonlóképpen, ha a társadalom éppen úgy elismerné erről a személyiségtípusról, hogy beteg lény, ahogy most elkülöníti a himlősöket, akkor társadalmi és gazdasági fellendülés állhatna be. Amíg a népesség 20%-ának megengedik, hogy uralja és károsítsa a fennmaradó 80% életét és vállalkozó szellemét, addig nem valószínű, hogy a dolgok sokkal jobbra fordulnak. Ahogy napjaink politikai gyakorlata a többségi elv, ugyanúgy kellene mindennapi életünkben kifejezésre jutnia a többség józanságának a társadalmilag betegek közbeavatkozása és rombolása nélkül. Ebben az a sajnálatos, hogy ezek nem hagynák, hogy segítsenek rajtuk, és nem reagálnának a kezelésre, ha valaki megkísérelne segíteni rajtuk. Az ilyen személyiségekre vonatkozó megértés és felismerésük képessége jelentős változást hozhatna a társadalomban és életünkben.

Nézzük a három tulajdonságot amit egy antiszociális személyre jellemző.

  1. Csak nagyon nagy általánosságokban beszél. „Azt mondják…” ; „Mindenki úgy gondolja…” ; „Mindenki tudja…” – folyton ilyen kifejezéseket használ, különösen, ha valamit híresztel. Ha megkérdezik: „Ki az a mindenki…?”, akkor általában kiderül, hogy csak egy forrás van, és az antiszociális személy ennek alapján koholta azt, amit ő az egész társadalom teljes véleményének tüntet fel. Ez számára természetes, hiszen az ő szemében az egész társadalom egy nagy ellenséges általánosság, amely különösképpen az antiszociális ellen van.
  2. Az ilyen személy főleg rossz hírekkel, kritikus vagy ellenséges megjegyzésekkel, leértékeléssel és általános elnyomással foglalkozik. Valaha az ilyen személyeket „pletykafészeknek”, „vészmadárnak” vagy „rémhír terjesztőnek” nevezték. Figyelemre méltó, hogy az ilyen személy nem továbbít jó híreket vagy elismerő megjegyzéseket.
  3. Az ilyen személyiség körül megfélemlített vagy beteg társakat vagy barátokat találunk, akik – még ha nem is kergette ténylegesen elmebetegségbe őket – bénán viselkednek az életben, kudarcot vallanak, sikertelenek. Az ilyen emberek bajt okoznak másoknak. Az antiszociális személyiség közeli társának – amikor kezelik vagy oktatják – nincsenek tartós nyereségei, hanem rögtön visszaesik, vagy elveszti tudása előnyeit, mivel a másik személy elnyomó hatása alatt áll. Testi kezelésnél az ilyen társak általában nem gyógyulnak meg a várt időn belül, hanem rosszabbodik az állapotuk, és nehezen épülnek fel. Amíg az antiszociális kapcsolat befolyása alatt állnak, eléggé haszontalan kezelni, segíteni vagy képezni az ilyen személyeket. A legtöbb elmebeteg az ilyen antiszociális kapcsolatok miatt elmebeteg, és ugyanebből az okból nem áll talpra egykönnyen. Igazságtalan módon az antiszociális személyiséget ritkán látjuk ténylegesen elmegyógyintézetben. Csak a „barátai” és a családtagjai vannak ott. Most három jellemző tulajdonságot említettem meg, viszont 12 jellemvonása van az antiszociális embernek, amit meg kell tanulni, mert különben az ilyen emberek képesek kicsinálni a szociálisan működő embereket.

Mikor a PPH szervezetre rátaláltam, és a szervezet vezetőjére Szedlacsik Miklósra, akinek a tanításai által, bátran ki merem jelenteni, hogy ma már pillanatok alatt felismerem, az elnyomó személyeket, és megfelelően tudom kezelni a helyzetet, és a velük való kapcsolatot. Miklós megtaníttatta velem, hogyan kezeljem, illetve előzzem ezeket a szituációkat amik csak rossz hangulatot hoznának az életembe. Miklós tanítása az útvonal ahhoz, hogy felismerd  ezeket az “energiavámpírokat” életedben, és megfelelő “helyre tedd” őket,  ha ezt tudod akkor boldog életet fogsz élni, és az ilyen negatív emberek nem lesznek rád hatással.  Akarsz boldog életet élni, felismerni az antiszociális személyeket, illetve megtanulni azt hogyan kezeld őket? Ha IGEN, akkor MOST NÉZD MEG vezetőnk Szedlacsik Miklós videóját, ahol bemutatja milyen típusai vannak az elnyomóknak, hogyan lehet őket kezelni. A Videó címe: “Az elnyomók felismerése”

MOST  PEDIG RAJTAD A SOR! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT Viszont szeretnék kérni valamit, ha még nem hoztál meg egy döntést az életeddel kapcsolatban, vagyis úgy állsz hozzá: ” Feliratkozom, majd meglátjuk mi lesz.” Ha ilyen mentalitás van a fejedben, akkor arra kérlek NE IRATKOZZ FEL! Olyan emberrel szeretnék megismerkedni, segíteni nekik akik érzik, hogy többet akarnak az életben, szellemileg fejlődni szeretnének, és komolyan helyre akarják hozni az életük minden területét. TEHÁT CSAK AKKOR IRATKOZZ FEL, HA KOMOLYAN GONDOLOD A VÁLTOZÁST AZ ÉLETEDBEN!

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához, és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Ha elindulsz a tudás megszerzésének útján, akkor az életed elindul egy pozitív irányba, jobban kezeled az élethelyzeteidet, kapcsolataid kiválóak lesznek az emberekkel, problémamentes boldog életet élhetsz pároddal, és gyermekeiddel kitűnő viszonyt tudsz majd ápolni, anyagilag független szabad emberré tudsz válni. Gyere velem, és hozzunk létre egy olyan világot ahol az emberek szeretetben, békében, és boldogságban, és egészségben élhetnek egymással. Nekem ez a küldetésem, ha te is ezt szeretnéd akkor tarts velem!

 

Ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes Regisztrációért Kattints IDE
  2. Regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata, hogy tanulóvá tudj válni, és megszerezd, ezt a fantasztikus tudást!

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

 

 

 

 

Üdvözlettel,
Zsebő Norbert
Boldogság teremtő specialista

Telefonszám:+36207770467

E-mail: zsebonorbert1977@gmail.com

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.