2 Embertípus Aki Lusta Az Első Különösen, Ismerd Fel Őket!

Szia, Üdvözöllek Zsebő Norbert vagyok!

A mai blog bejegyzésemben szeretném számodra bemutatni, hogy manapság az emberiség jelentős része lustálkodással tölti az idejét. Miért van rossz hatással az emberi életre a semmit tevés, és mi az amit egy embernek tenni kellene. Izgalmas téma vár ránk, ma is tarts velem!

Ma is egy kis múltbéli történettel szeretném kezdeni blog bejegyzésemet. Ha olvastál már tőlem írásos bejegyzést, akkor biztosan tudod, ha nem most elmondom hogy már gyerekkoromban megfigyeltem az embereket, és a viselkedésüket, hogyan reagálnak különböző helyzetekre, szituációkra. Mai témánk a lustálkodás. Mi jut neked erről eszedbe? Jó kérdés igaz ilyenkor  rengeteg minden megfogalmazódik egy emberben. Például tepedni az ágyon, televíziót nézni  délutánonként ( van aki egész nap azt teszi). Neked is gondolom ehhez hasonló gondolatok ugranak be elsőre  a fejedbe. Mikor kisgyerek voltam a szerencsére a szüleimtől nem ezt a fajta, mentalitást láttam. Mivel ők szegénycsaládból származtak, és az életükben mindenért meg kellett dolgozniuk, és szerettek volna jobb anyagi körülményeket biztosítani a gyerekeiknek, mint ami számukra jutott. Nekik nem volt sem kedvük, sem pedig idejük lustálkodni. Szerencsés voltam, hiszen már kicsiként bevontak engem a “munka világába.”  Akkor képzelheted, mennyire örültem neki szó szerint idézem az akkori gondolataimat: ” A f….nak sem volt kedve”  menni  a munkát csinálni, miközben velem egy idős gyerekek rúgták a ” bőrt”  a pályán. Ma viszont már hálás vagyok nekik, hogy átadták számomra ezt a mentalitást, és bátran ki merem állítani, hogy nem vagyok elveszett gyerek. Ha apám mondataival akarok élni: “A világon semmit sem adnak ingyen, ha valamit el akarsz érni, akkor tenned kell érte.”

Személy szerint ilyen mentalitással kezdtem meg az életemet. Nem lustálkodtam, és ezt ma sem teszem. Kérdeznék tőled valamit az emberek jelentős része lustának mondható? Ha  szívedre teszed a kezd megnézed a társadalmunkat, azt fogod mondani hogy IGEN. Ha megfigyeled a lusta embereknek is vannak fokozatai. Mondok erre példákat. Azok az emberek akiket ” közmunkásnak hívnak” , azok akik “kapirgálják” az árok partját, de a munkaidő jelentős részét a kocsmában töltik. Igaz a munkájuk nem ér  ” egy forintot se”, ellenben mocskos mód le tudnak részegedni a munkaidő végére. Az ilyen emberek havi szinten 50-60 ezer forintot kapnak a munkájukért, viszont ha jól meggondolom ennyit sem érdemelnek. Nem is akarnak többet az élettől, jó nekik úgy ahogy van. Katasztrofális körülmények között élnek, van közöttük olyan akinek már villany sincs a lakásában. Rendes munkahelyre nem akarnak elmenni dolgozni, mondhatom siralmas.

Vannak azok az emberek akik eljárnak rendes munkahelyre, viszont ott a munkájuknak semmilyen hozzáadott értéke nincsen. Mit értek ezalatt? Biztosan találkoztál olyan emberekkel, akik eljárnak rendesen dolgozni, nincs velük semmi gond, csak alkalmatlanok arra, hogy bármit is megtanuljanak rendesen, és aztán a feladatot jól elvégezzék. Volt már neked is olyan munkatársad akinek folyamatosan segíteni kellett? Vagyis nem segíteni, hanem megcsinálni helyette feladatokat amiket neki kellett volna? Biztos volt ilyen, nálam is, aranyosak ezek az emberek, de meg kell mondjam sokra nem viszik az életben, hiszen támogatás nélkül képtelenek létezni, önállóságra alkalmatlanok.

      Jön a harmadik csoport, azok az emberek akik, tényleg önállóan tudják elvégezni a feladatukat, “nem kell noszogatni őket.”  Akiknek vannak céljaik, és minden áldott nap tesznek dolgoznak azért, hogy elérjék őket. Ők azok az emberek akik gondoskodni akarnak a családjukról, és a gyerekeik számára frappáns dolgokat nyújtani. Ezekre az emberekre jellemző, hogy a főnöknek nem kell percenként ellenőrizni, hogy elvégzik-e a feladatot amit rájuk bíztak, hanem tudják, hogy bennük 100%-ig megbízhatnak. Precízek a munkájukban, saját, és családjuk jövőjéért dolgoznak keményen.

      Úgy érzed, hogy ez a három csoport létezik? Van egy negyedik is. A negyedik csoport a harmadikból alakul ki, az első, és a másodikból soha, ők a lusták. A negyediket  bátran lehet nevezni a sikeres emberek csoportjának. Ezek az emberek, már nem magukért, és családjukért  dolgoznak, hanem más emberek boldogulásán,  segítésén tevékenykednek. Az ő családjuk már biztonságban van. A sikeres embereknek határozott céljaik vannak, és mindent megtesznek hogy elérjék őket. Csodálatos dolgot tesznek, az emberiségért tevékenykednek nap mint nap. Képzik magukat ami nélkülözhetetlen az életükben, és olyan tudást adnak át embereknek amely előrébb viszi őket az életben. Ez a csoport tudja leginkább, hogy a lustálkodásnak milyen nagy ára van. Hiszen ha valaki nem tesz meg valamit amit egyébként megtehetne akkor ártó tettet követ el. Minden ártó tettnek következménye lesz.

     Első hallásra gondolom furcsa ez a pár mondat amit hallottál? Nekem is az volt, mikor rátaláltam a PPH szervezetre, és vezetőjére Szedlacsik Miklósra megtanultam tőle, hogy a lustaságnak milyen negatív következményei vannak, illetve ha nem teszek meg valamit amit megtehetnék, akkor ártó tettet követek el, aminek meg lesz a negatív következménye. Lenne egy kérdésem hozzád? Akarsz abba a bizonyos “negyedik csoportba” tartozni? Sikeres emberré válni az életben? Más embereknek a segítségére lenni, és előrébb juttatni őket az életben? A PPH szervezetnél Szedlacsik Miklós tanításai által eljuthatsz a sikeres emberek közé. A  tanításai által olyan emberré válhatsz, akik szeretetben, békében és boldogságban tudnak élni. MOST pedig első lépésben NÉZD MEG Miklós videóját, amely arról szól, hogy a lustaságnak milyen ártalmas következményei vannak, és melyek azok a hibák az életben amit, ha sikeres akarsz lenni akkor ne kövess el! A videó címe: ” A lustálkodás ára.”

MOST  PEDIG RAJTAD A SOR! Amennyiben naprakész, további válaszokat akarsz, iratkozz fel hírlevelemre ITT Viszont szeretnék kérni valamit, ha még nem hoztál meg egy döntést az életeddel kapcsolatban, vagyis úgy állsz hozzá: ” Feliratkozom, majd meglátjuk mi lesz.” Ha ilyen mentalitás van a fejedben, akkor arra kérlek NE IRATKOZZ FEL! Olyan emberekkel szeretnék megismerkedni, segíteni nekik akik érzik, hogy többet akarnak az életben, szellemileg fejlődni szeretnének, és komolyan helyre akarják hozni az életük minden területét. TEHÁT CSAK AKKOR IRATKOZZ FEL, HA KOMOLYAN GONDOLOD A VÁLTOZÁST AZ ÉLETEDBEN!

Azonnali, minden életterületet átfogó megoldásokért pedig jelentkezz tanulónak a Nyílt Akadémiához, és szerezd meg ezt a fantasztikus tudást. Ha elindulsz a tudás megszerzésének útján, akkor az életed elindul egy pozitív irányba, jobban kezeled az élethelyzeteidet, kapcsolataid kiválóak lesznek az emberekkel, problémamentes boldog életet élhetsz pároddal, és gyermekeiddel kitűnő viszonyt tudsz majd ápolni. Gyere velem, és hozzunk létre egy olyan világot ahol az emberek szeretetben, békében, és boldogságban, és egészségben élhetnek egymással. Nekem ez a küldetésem, ha te is ezt szeretnéd akkor tarts velem!

Ennyit kell tenned:

  1. Ingyenes Regisztrációért Kattints IDE
  2. Regisztráció után ITT folytatódik a beiratkozás folyamata, és így válsz tanulóvá.

Ha kérdésed van, bátran jelezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

 

Üdvözlettel:

Zsebő Norbert                                                                                                                                                                    Boldogság teremtő specialista                                                                                                                                            Telefonszám: +36207770467

E-mail: zsebonorbert1977@gmail.com

 

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.