8. A hit a legfontosabb az élet minden területén!

 

Szia, üdvözöllek! Hírlevél sorozatom immár nyolcadik, utolsó részét látod, amiben ízelítőt adok Neked abból , hogy hittel mit lehet az életben elérni, és miért van szükségünk rá, hogy úgy haladjunk, ahogy kell, illetve elérjük azokat a dolgokat amit igazán szeretnénk.

A legfontosabb az élet bármely területén a HIT. Hit nélkül elindulni az élet ösvényein nem érdemes. Fontos, hogy higgyünk valamiben, és természetesen annak a dolognak pozitívnak kell lennie. Biztosan te is hallottad már emberektől, hogy “hiszem, ha látom“, én pedig azt javaslom neked, hidd el és meglátod. Beszéljünk egy kicsit a hitről, volt egy ismerősöm, aki odajött hozzám, és elmondta nekem őszintén a véleményét.

Mi az életpályánkat egyszerre kezdtük el, ugyanazon a területen, és személy szerint többet tudtam elérni, mint ő, és bevallotta, hogy talán a hite volt, ami megakadályozta abban sikeresebb legyen azon a területen. Nem bízott magában , voltak helyzetek, szituációk, amikor úgy érezte nem képes azt a feladatot elvégezni. Megingott a hite saját magában. Mikor felismerte ezt a dolgot, és változtatott rajta, a sikerek nem maradtak el, elkezdett szárnyalni, és sugárzott az illető a megelégedettségtől, és a büszkeségtől.

 

Szeretnék mesélni magamról mikor, fiatalabb voltam, és nem bíztam magamban, nem volt hitem. Elmentem a buliba, nem néztem ki jól, nem voltam az a fajta fickó, akitől a csajoknak tágra nyílt volna a pupillájuk. Alacsony voltam, nem pörgettem a BMW kulcsot, és nem volt hitem, hogy én egy klassz férfi vagyok. Nem tudtam közeledni a nőkhöz, és amikor megláttam a későbbi barátnőmet, képzelheted, mint az öregembernek mikor folyik a nyála. Gondold el, nem én mentem oda hozzá, nem volt hozzá hitem, hogy én egy ilyen nőnek én, kellek. Ha valaki, én tudom milyen érzés mikor nincs önbizalom és hit.

 

Megmondom neked őszintén a legtöbb ember azért nem tud haladni az életben, mert nincs hitük. A hit a legfontosabb, hogy higgy magadban, ha százan mondják, hogy meg tudod csinálni, de te magadban kérdés ez a dolog akkor nem fogod tudni megcsinálni, bármit is tervezel az életben. Hogyan lehet hitet szerezni? Jó kérdés, két dologgal, munka, és a személyiséged fejlesztésével. A munka részéhez tartozik, hogy olyan küldetést, életfeladatot válasz magadnak, amiben örömödet leled, imádsz csinálni, és az emberek jövőjét szolgálod vele. A lelked nyugodt lesz, tele leszel önbizalommal, és akkora hited lesz, hogy az aktív templomba járók meg fogják irigyelni J  A másik része pedig a személyiségfejlődés.  Ha tanulsz, és képzed magad ezen a téren, és itt egy életen át tartó dologról beszélek, hiszen az ember feladta tanulni, alkalmazni a megszerzett tudást, és tanítani. Olyan emberré kell válni, akit követnek, felnéznek rá, és vezetőnek tekintenek.

 

Szervezetünknél a PPH-nál mindkettő adott ahhoz, hogy a hitedet a legmagasabb szintre tudd hozni, munkát végezhetsz, amivel az emberek jövőjét elősegíted, és olyan személyiséget alakíthatsz ki amivel sok ember vezetőjévé válhatsz.

Kattints az alábbi linkre és a videóban Szedlacsik Miklós bemutató előadásából megtudhatód mi a különbség ha hittel, vagy ha hit nélkül éled az életed.

További információkért pedig kattints IDE, regisztrálj kötelezettség – és díjmentesen és vegyél részt az ingyenes tudatosságfejlesztő előadásokon.
Amennyiben pedig szeretnéd az egész tudást elsajátítani, arra is van lehetőség – persze az már nem tartozik az ingyenes részhez -, ehhez várunk közénk tanulónak egy mindenki által vállalható tandíjért, egy befektetés személyes fejlődésedért. Ennek módját a regisztrációt követően a megjelenő weboldalon találod.

Várlak szeretettel a csapatomba, építsük együtt az Aranykort!

Üdvözlettel,
Zsebő Norbert
Boldogság teremtő specialista