Bemutatkozás

Egy rövid bemutatkozást, írok magamról, viszont mielőtt ezt megtenném, szeretnék önnel tegező viszonyt kialakítani. Köszönöm szépen!

 

Nevem: Zsebő Norbert, 41 éves vagyok, két csodálatos kislánnyal, és a feleségemmel élünk együtt Győrben. Boldog ember vagyok, hogy ilyen feleségem, és gyermekeim vannak, büszke vagyok rájuk, és őket szeretem a világon a legjobban. Mikor én voltam kisgyerek, már akkor is álmodoztam, hogy egyszer családapa leszek, és harmonikus életet alakítok ki magamnak, és a családomnak. Viszont voltak olyan dolgok is amit gyerekként másképp láttam, illetve nem tudtam, mert senki nem tanította meg meg nekem, hogyan működik, az élet, és maga az ember.

Gyerekként nem szerettem iskolába járni, nem értettem, miért kell nekem olyan dolgokat tanulni, ami engem nem érdekel. Rossz tanuló nem voltam, a közepes szintet mindig elértem, de lehettem volna jobb is, viszont a matematikán, és később a fizikán kívül nem érdekelt a többi tantárgy. Gondolom hallottad azokat a dolgokat ” Tanulj kisfiam, hogy legyen egy jól fizető állásod”, ezek a mondatok bennem maradtak, és mind a mai napig kristálytisztán emlékszek rájuk.Lehet, hogy veled is így volt.Mikor 14 éves kort elértem, és megkérdezték ” Na kisfiam, mi akarsz lenni?”, megmondom őszintén nekem fogalmam sem volt.

Ott álltam, és semmi elképzelésem sem volt akkor mit akarok csinálni az életem hátralévő részében.Mivel matematikából jó voltam, és a műszaki dolgok érdekeltek, ezért ezen a pályán indultam el.Tanulmányaimat, ezen a területen végeztem, és természetesen műszaki pályán kezdtem el dolgozni. Évek alatt keményen dolgoztam, és eredményeket is tudtam elérni , mégis hiányérzet volt bennem. Sikerek jöttek, elismerésben, részesültem, amire mind a mai napig büszke vagyok, a családi életem, rendben volt, boldog, és szerető család vett körbe.

Viszont láttam a körülöttem lévő embereket, voltak, gondjaik, és problémáik, amikbe vagy engedtek betekintést vagy sem. Nem tudtam segíteni igazán az embereknek, az életüket nem tudtam egy pozitívabb irányba elmozdítani.Kerestem a megoldást, hogyan tudnám azt a célomat véghezvinni, hogy az emberek meg tudják a saját életüket változtatni, és el tudjanak indulni egy olyan úton amelyen az pozitív hatása lesz az életük számára.Kerestem a megoldást, rátaláltam egy olyan helyre ami az én életemre nagy hatást gyakorolt.

Olyan dolgokat tanultam meg az életről, és az ember működéséről, amit mind a mai napig nem is sejtettem. Láttam, hogyan tudják emberek megoldani a mindennapi problémájukat, legyen az párkapcsolati, vagy éppen gyereknevelési,illetve hogyan reagálnak az emberek a különböző helyzetekre , szituációkra. Megtaláltam azt, a helyet amire vágytam, ha gondjaim vannak meg tudom oldani, hiszen megkapom a tudást, és a módszert hozzá, illetve át tudom adni a megszerzett tapasztalatokat embereknek, és így az ő életük is elindul egy pozitív irányba.

Most már tudom, hogy az ember és élet pontos ismerete szükséges ahhoz, hogy a problémák amik az életünkben jelen vannak, meg tudjuk oldani, illetve ha lehetséges akkor megelőzni.Megoldani a problémákat akkor leszünk képesek, ha szellemileg fejlődünk, felismerjük mit rontottunk el, elfogadjuk a helyzetet, és elkezdünk változtatni rajta, hogy a későbbiekben ezeket a hibákat ne kövessük el. Ennek a célnak, hogy az “emberek képesek legyenek, szeretetben, békében élni, és a problémáikat megoldani” én mindent alárendeltem, és a jövőben ezt, fogom képviselni. Ha az embereknek el tudok juttatni egy olyan tudást, és hozzá természetesen módszert, is amely megváltoztatja az életét, meg tudja oldani, vagy megelőzni a problémáit, és ezáltal az élete elindul egy pozitív irányba, és boldog ember lesz az élete minden területén akkor ezáltal a célom felé haladok.

Ha a célod hasonló mint az enyém, hogy szeretnél ” szeretetben békében, és boldogságban élni, a problémáidat megoldani, vagy megelőzni, ehhez módszert, és tudást kapni, és ezzel a tudással más ember életét megváltoztatni”  akkor keress meg lépj arra az útra amin, én már járok, és változtassuk meg minél több ember életét, hogy elégedettebb, és boldogabb emberek éljenek ezen a földön.

Találkozzunk minél előbb!

Ha szeretnél még több infót kapni, akkor iratkozz fel INGYENES hírlevél listámra!

 

 

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.